Diéta - állapotfelmérés és terápiás javaslat

2009. január 19., hétfő

tube-wince.jpgNem procosságból, de voltam orvosnál is egy egészségközpontban - mivel kedvezményes bérletet vásároltam náluk és ebben egy konzultáció is benne foglaltatott. Gondoltam ártani nem használ, hátha megtudok valami újat. Az étkezésemre rábólintott a doktor néni (aki max annyi idős lehetett, mint én), egyébként a diéta és méregtelenítés segítésére az alábbiakat tanácsolta:

“Az anamnézis alapján a következők javasoltak:

- salaktalanításra:

- napi 2-2,5 liter folyadék: gyógyteák, hígított gyümölcslé, ásványvíz (tudom, hogy keveset iszom, de most nagyon igyekszem)

- Notox tea: 1 l/nap - 1 hónapig (2 bögrével kezdtem, tegnap és ma már megvolt a napi 1 liter)

- Búzafűlé - folyamatosan (rám akartak sózni valami méregdrága kapszulát, pedig van a présem ugye…csak mecarás minden reggel, meg az íze sem túl jó. ezt még meglátom)

- L - carnitin 1000 1×1 - 3 hónapig (szedem)

- (Infra) szauna heti 1x, váltott zuhany naponta (szauna az edzőteremben, a napi váltott zuhany pedig garantált, mert a cirkónk nem ad elég meleg vizet, szóval fél perc után elkezd hűlni…)

- Heti 3×1 óra rendszeres nem megterhelő és örömteli mozgás (nem tudom, mire gondolt, nekem az a nem megterhelő, ha nem kell mozogni ;) )
- Emésztés támogatására

- 5 KHT (kolon hidro terápia), utána: Symbioflor cseppek és Protexin 2×1 - 2 hónapig (egy alkalmon vagyok túl, majd ha lement mind az 5, utána szedem őket)

- Egyéb

- Javasolt vizsgálatok: vércsepp-analízis” (na ilyet nem szeretnék, legalábbis egyenlőre - ha meg már lefogytam, akkor utólag minek?!)

Akit bővebben érdekel a kolon hidro terápia (különös tekintettel magára a kezelésre/élményre), az keressen meg emailben, itt nem szívesen részletezném, végülis ez mégiscsak egy gasztroblog ;)

Pórés-paradicsomos burgonyagratin

2009. január 19., hétfő

vagyis egyfajta rakott burgonya. Nagy előnye a hagyományos változattal szemben, hogy nem kell előtte külön megfőzni a hozzávalókat, ezért gyorsabb és egyszerűbb elkészíteni (én például az egyben főtt krumpli pucolásánál mindig szétégetem a kezemet, mert nem tudom kivárni, hogy kihűljön…). Szinte bármilyen, vékonyra vágható zöldséget (pl: sárgarépát, cukkinit, gombát) lehet a krumplisorok közé rakosgatni. Én azért használtam póréhagymát és paradicsomot, mert éppen ezek voltak itthon. És mivel volt két csomag lejárathoz közeli tofum is (melyeket megint chilis olajban sütöttem meg), a gratin ezúttal inkább köretként funkcionált, de önálló ételként is megállja a helyét.

Hozzávalók:

- 1 evőkanál olívaolaj

- 50 dkg burgonya (óvatos becslés, a sütőtálunk nagyságától függ)

- 1/2 szár kisebb póréhagyma

- 6 szem koktélparadicsom

- néhány friss rozmaringlevél

- snidling

- 300 ml főzőtejszín

- 10 dkg trappista sajt

- 9 fűszersó (vagy 1 zöldségleveskocka)

dscf0871080618-custom-2.JPG

A krumplit megpucoltam és nagyon vékony (2-3 mm) szeletekre vágtam. A sütőformát kikentem az olajjal, majd beletettem egy réteg burgonyát úgy, hogy a szeletek némileg fedjék egymást. Ezután a szintén vékonyra karikázott póréhagyma következett, újabb sor krumpli, majd a koktélparadicsom-karikák és végül a fedőréteg a maradék burgonyából. Megszórtam az apróra vágott rozmaringgal és snidlinggel és ráöntöttem a fűszersóval elkevert tejszínt. A tetejére tettem a vékony sajtszeleteket, majd alufóliával letakarva közepes lángon sütöttem úgy 40 percen át, utána pedig már fedetlenül további 20 percig.

dscf0874080618-custom-2.JPG

dscf0875080618-custom-2.JPG

Káposztás tészta avokádós céklasalátával

2009. január 18., vasárnap

“Koldus és királyfi” páros - persze megint az történt, hogy körülnéztem a hűtőben és találtam fél zacskó reszelt káposztát (amit salátához vettem, de maradt belőle bőven), egy érett avokádót és cékla is volt itthon - ezekkel kellett kezdenem valamit. Előbbinek nem gondolom, hogy bárki is ne ismerné a receptjét (bár én igyekeztem a klasszikus hozzávalókat egészségesebbre cserélni), az utóbbit viszont - bár kis túlzás salátának nevezni - a pillanat ihlette; persze két ilyen isteni zöldség együtt is csak finom lehet.

dscf0865080617-custom-2.JPG

Káposztás tészta (avagy cvekedli):

Hozzávalók:

- 250 gramm teljes kiőrlésű bio tönköly fodros nagykocka-tészta

- 30 dkg reszelt fehér káposzta

- 1 kis fej vöröshagyma

- 2 evőkanál olívaolaj

- 1 evőkanál barnacukor

- só, bors

A tésztát forró vízben 10 perc alatt megfőztem, majd leszűrtem. A hagymát nagyon apró kockákra vágtam és a reszelt káposztával együtt elkezdtem megpirítani az olajon. Amikor már kissé barnás volt, picit megsóztam, megborsoztam és hozzáadtam a cukrot is (ami karamellizálódik és ettől nagyon finom lesz). Jó alaposan megpirítottam, azután hozzákevertem a kifőtt tésztát is és nagy lángon együtt is pirítottam még őket. Ízlés dolga, hogy ki mennyire “odakapva”, ropogósan  szereti, mi nagyon :)

dscf0868080617-custom-2.JPG

Céklasaláta:

Hozzávalók:

- 3 kis cékla

- 1/2 avokádó

A céklákat megpucoltam, durva lukú reszelőn lereszeltem. Az avokádó héját lehúztam, magját kivettem és a húsát kisebb kockákra vágtam. Összekevertem a kettőt és készen is van :) A cékla kiváló méregtelenítő, az avokádó pedig fűszeres-vaj jellegével feldobja az ízét. Olívaolajból vagy balzsamecetből készíthetünk hozzá öntetet is, én most nem kívántam.

dscf0869080617-custom-2.JPG

Fokhagymakrémleves

2009. január 15., csütörtök

Erről a levesről mindig Sopron és a főiskola jut eszembe - ott ettem először és aztán éveken át ilyen levest. Idővel annyira hiányozni kezdett, hogy itthon is megpróbálkoztam vele és közben rájöttem, hogy nem kell túlbonyolítani (pl. tejszínnel), mert a maga egyszerűségében a legfinomabb.

Hozzávalók:

- 10 gerezd fokhagyma

- 3 evőkanál olívaolaj

- 8 dkg liszt

- 2 zöldségkocka

- 1/2 l tej

- 7 dl víz

- pirospaprika, só, bors

A megpucolt fokhagymagerezdek közül hatot nyomjunk át a célszerszámon és az olívaolajon kissé pirítsuk meg (de ne égessük oda, mert keserű lesz!). Vegyük le a lángról, adjunk hozzá egy kevés pirospaprikát (leginkább csak a színe miatt, hogy ne legyen olyan fakó) és a lisztet. Óvatosan kezdjünk vizet adagolni hozzá és keverjük csomómentesre, majd tegyük vissza a lángra. Öntsük fel a vízzel és a tejjel, adjuk hozzá a leveskockákat. Állandó kevergetés mellett forraljuk fel (nagyon könnyen leég!) és főzzük kb. 5 percig, amíg a kockák felolvadnak. A maradék 4 gerezd fokhagymát is törjük át és adjuk hozzá. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint.

dscf0861080613-custom-2.JPG

Variáció: akik hozzám hasonlóan hard-core fokhagymaimádók, azok talán még több gerezdet is hozzáadnak a végén (én is :)). Viszont ha valaki nem szereti ennyire intenzíven az ízét, annak tegyünk bele inkább egy kis reszelt sajtot a plusz fokhagyma helyett.

Egyébként mindkét változatot kis reszelt sajttal, zsemlekockával és apróra vágott snidlinggel szoktam “díszíteni”.

dscf0860080613-custom-2.JPG

Tejszínes-laskagombás hamis pizza

2009. január 14., szerda

Nem hamis pizzának, hanem egyszerűen szélesmetéltnek indult - amivel nem számoltam, az a teljes kiőrlésű tönkölytészta állaga. Hiába csak 5 percig főztem és tettem hozzá pici olajat is, menet közben úgy döntöttem, hogy tesz egy kirándulást a sütőben is.

Hozzávalók:

- 25 dkg teljes kiőrlésű, bio tönköly szélesmetélt

- 1 evőkanál olívaolaj

- 1 üveg laskagomba (úgy 15 dkg lehetett maga a gomba)

- 1/2 szál póréhagyma

- 300 ml főzőtejszín vagy növényi tejszín

- 2 evőkanál chilis-fokhagymás olívaolaj

- fél friss chilipaprika (nekem még ennyi maradt itthon)

- 10 dkg füstölt sajt

- só, bors, vargányagombás fűszersó

A tésztát bő vízben, egy kis kanál olívaolajjal 5 perc alatt megfőztem és leszűrtem. A chilis-fokhagymás olívaolajon a felkarikázott póréhagymát és a laskagombát üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a tejszínt és a chilikarikákat. Sóztam-borsoztam.

dscf0851080612-custom-2.JPG

A tésztát egy kerek sütőformába tettem, megszórtam vargányagombás fűszersóval és ráöntöttem a tejszínes öntetet. A tetejére még egy kis chilli (az sosem árthat :) ) és a kis kockákra darabolt füstölt sajt került.

dscf0852080612-custom-2.JPG

Középmeleg sütőben 20 percet sült, majd a végén nagy lángon még 10 percet pirult. És amiért hamis pizza lett: a tészta összeállt és ahogy kihűlt, a pizzához hasonlóan lehetett szeletelni is. Ja és gyorsan elfogy :)

dscf0853080612-custom-2.JPG

Diéta - a kezdetig is el kell jutni

2009. január 14., szerda

salter-small.jpg Sajnos nagyon elszaladt velem a ló az utóbbi időben súly szempontjából, és ezt már nem lehetett arra fogni, hogy “a családban senki sem volt sovány, én sem vagyok egy modell-alkat, van rajtam egy-két felesleges kiló”. Ez már az a szint (korábbi magamhoz képest persze), ahová régebben nem értettem, hogyan is jut el valaki, miért nem kap korábban észbe - miért is?! Még most, a saját bőrömön megélve sem tudom biztosan. Mert hiába éreztem, hogy egyre szűkebbek, majd már rám sem jönnek a régi ruháim és hogy a kondicióm egyre hanyatlik, valahogy csodálkoztam, majd tudomásul vettem és figyelmen kívül hagytam a jeleket. Aztán egyik nap ráálltam a mérlegre és azzal a lendülettel majdnem le is szédültem róla; ENNYINEK azért nem gondoltam magam! Ez rendesen lesokkolt, de akkor még mindig csak egy pár hétig tartó, “utálom magam, undorító vagyok”, önbizalomépítőnek korántsem nevezhető korszak következett. Nálam ez úgy működik, hogy ha az önutálat elér egy bizonyos fokot és erősebbé válik a lustaságnál, akkor agyilag teljesen rá tudok hangolódni a “küldetésre” (így volt ez a dohányzásról való leszokásnál is, majd egyszer elmondom). Szóval most végre valóban elszántam magam, nincs se nyavalygás, se kifogás, hanem ésszerű étrend és mozgás van. Gyors eredményre nem számítok, de nem is ez a cél; Norbi mondta egyszer (néha neki is lehet igaza), hogy némely ember azt várja, hogy az évek alatt magára pakolt pluszkilóktól napok alatt megszabadul, pedig ahhoz több idő kell. Én ráérek, két hét után máris sokkal jobban érzem magam és a kitűzött célt (3 hónap alatt 10 kilótól megszabadulni) reálisnak érzem. Persze ez csak az első etap :)

Müzliszeletek és egyéb rágcsálnivalók

2009. január 13., kedd

Mivel nem ez az első bejegyzésem a témában, kicsit félek attól, hogy magamat “folyamatosan valamit rágó” színben tüntetem fel, de mivel mostanában a tízóraink/uzsonnánk ilyesmiből áll, igyekszem feltérképezni a piacot a változatosság és egészség jegyében.

1. Az Abonett Sandwich fantázianevű termék szép csomagolása ellenére sem győzött meg: bár maga az ötlet, hogy egy kicsit felturbózzák a kétféle sajtkrémmel a diétás szeletet nagyon jó, az eredmény már sajnos nem az. Hiába a teljes kiőrlésű gabona(?)-, és kukoricaliszt, a zöldfűszeres kimondottan savanyú, a mexikói valamivel jobb ízű, talán ez utóbbiból veszek máskor is, de ha éppen nem lesz, akkor sem fogok nagyon búsulni utána (ez az első, amiről nem jó véleményt írok, de sajnos valóban csalódás volt).

dscf0783080603-custom-2.JPG

2. Csokis tönkölybúza keksz (Alnatura): a nassolás egy kevésbé káros tárgya. Kakaó, fahéj és narancsolaj egyaránt ízesíti, ettől különlegesen finom íze van. Dióféléket és mandulát is tartalmaz.

dscf0800080609-custom-2.JPG

3. Amarántos-tejcsokis müzliszelet (BioPont): aki a neve alapján csokira számít, az talán csalódott lesz, mert csokit csak “nyomokban tartalmaz”, de nem is ez a dolga. Jóízű (bár ha lejárathoz túl közelit veszünk, az amaránt kissé dohosnak/avasnak tűnhet - erre érdemes odafigyelni) és egészséges. Más ízekben (ha jól tudom meggyes) is kapható, de nekem ez a kedvencem. Mézet, mogyorót és mandulát is tartalmaz, ami nekem jó, allergiásoknak már kevésbé.

dscf0792080609-custom-2.JPG

4. Vital Krokant (Alnatura): gyönyörű csomagolás, finom tartalom. Olajos magvak (napraforgó, mogyoró, tökmag) mazsolával és mindez mézzel összeragasztva. Nálam az is pozitív vele kapcsolatban, hogy kisebb, mint más hasonló szeletek, ezért nem telít el teljesen, mire a végére érek - ennyi pont elég tízóraira vagy uzsonnára. Egyetlen észrevétel talán az lehetne, hogy mivel nagyon kemény, igazán jó fogak kellenek az elfogyasztásához (bár egy éles csőr is megfelel, Jenő papagájnak is nagyon ízlett).

dscf0796080609-custom-2.JPG

5. Almás-körtés, illetve banános-almás gyümölcsszelet (Alnatura): sokat nem tudok róluk mondani azok túl, hogy finomak; talán annyi, hogy nem csak a nevében szerepel a gyümölcs, hanem a termék 75%-a abból is készül.

dscf0798080609-custom-2.JPG

Szilveszter: Pikáns tojáskrém és hagymás burgonyasaláta

2009. január 12., hétfő

Még mindig az ünnepi ételek feldolgozásánál tartok, de szerencsére az elkészítésükhöz nem feltétlenül kell semmiféle különleges alkalom. Az alábbi tojásos szendvicsfeltét a hagyományos majonézes saláták és kaszinótojás helyett született: férjem ezeket nem szereti, ráadásul a zselatin erősen állati eredetű, az agar-agar pedig nekem sajnos nem jött be (és akkor enyhén fogalmaztam).

Tényleg, ha valaki szereti, annak szívesen felajánlom a majdnem teli üvegcsét - csak 1 kávéskanálnyit használtam belőle, amikor zöldségkocsonyát próbáltam készíteni. Lehet, hogy az algák a jövő tápanyagai, de én akkor áttérek inkább a fénnyel való táplálkozásra :) Nem hiszem, hogy nálunk elfogyna; az időnként kukoricadarát és tönkölygrízt megdézsmáló molylepkéknek pedig nem illik az étrendjébe (na meg a csavaros kupakkal sem tudnak mit kezdeni). Kidobni meg sajnálnám, mert nem volt olcsó (most legalább kiderül, olvassátok-e a bevezető szövegeket ;) )

Szóval a tojáskrém…

Hozzávalók:

- 5 db főtt tojás

- 200 g veganéz (vagy majonéz)

- 2-3 evőkanál csípős mustár (pl: Colmans)

- opcionális: wasabi-krém

- 1 csomag újhagyma

- só, bors

A főtt tojásokat tojásvágóval mindhárom irányban (hosszában, kilencven fokkal elforgatva még egyszer hosszában, majd keresztbe) felszeleteljük. Az újhagymát a szép zöld szárával együtt vékonyra karikázzuk. Összekeverjük a többi hozzávalóval és a hűtőben állni hagyjuk legalább néhány órát. A miénk kellemesen csípősre sikerült.

pic025-custom-2.jpg

(ott bújkálnak a kőrözöttes, sajtos és vega kolbászkrémes (recept később) szendvicsek között)

A másik egy régi, hagyományos étel, amit még mindig apukám tud a legjobban elkészíteni, bár ezúttal magamnak kellett.

Hagymás burgonyasaláta-hozzávalók:

- 60 dkg kifliburgonya (héjában megfőzve)

- 20 dkg lilahagyma

- só, bors, ecet, cukor

A megfőtt burgonyát és a lilahagymát felkarikázzuk, a hagymát picit besózzuk és állni hagyjuk. Ezután lecsepegtetjük, összekeverjük a burgonyával és vízből a fűszerek segítségével annyi levet készítünk, hogy ellepje őket. Az öntet arányaival bajban vagyok, ugyanis én a kóstolásos módszert favorizálom. Elméletileg úgy lenne, hogy ahány kanál ecet, annyi kanál cukor (ennyi mennyiséghez kb 2-3 kanál mindkettőből), de ez barna cukor esetében máris nem igaz (én sötétet használtam és kevesebb kellett belőle). Akkor jó, ha megtaláljuk azt az egyensúlyt, amikor se nem édes, se nem savanyú, hanem éppen jó (tudom, könnyű mondani ;) )

pic026-custom-2.jpg

(telefonnal, rossz fényviszonyok mellett készült, nyugtató hatású (zöld! ;)) képek…)

Méz helyett…

2009. január 11., vasárnap

Bár hagyományos fehér cukrot évek óta nem vettem és többféle barnacukor figyel a polcon, szerettem volna régóta kipróbálni a -folyékony állaguk miatt- inkább  mézhelyettesítőnek nevezhető furcsaságokat.

1. Agavé szirup - erről már sokat hallottam-olvastam korábban, az alábbi fotón (és nálam itthon) egy bio változat szerepel. Nem olcsó, viszont töményen édes, nem kell belőle sokat használni.

agave-szirup-custom-2.JPG

2. Rizsszurup - a boltban nézegetve láttam meg (az agavé mellett volt :) ) és számomra teljesen újdonság. 93% biorizsből és 7% vízből áll, glutén-, és fruktózmentes, vegán termék. Az egyedüli, amit hiányolok a cimkéjén lévő leírásból az a benne lévő kalória - az összetevőit figyelembe véve szeretném magam azzal áltatni, hogy ez inkább a folyékony édesítőszerek pótlója lehet. Az íze engem gyerekkorom piros, kakasos nyalókájára emlékeztet, szerencsére ez másból készült :)

rizsszirup-custom-2.JPG

300g ára 900-1000Ft körül van, ami egy speciális, egészséges biotermék esetében nem vészes (egy üveg minőségi méz is közel ennyibe kerül). Egyébként személy szerint semmi bajom a mézzel, nem vagyok rá allergiás, de a rizsszirup jobban ízlik.

Chilis tofu sült zöldségkörettel

2009. január 10., szombat

A hideg napokra egy kis melengető csípősség, az ünnepek után sok-sok zöldség, a munkahelyi túlórák miatt kevés konyhában tölthető idő - ezek az alábbi étel kialakulásának körülményei.

dscf0825080610-custom-2.JPG

Hozzávalók:

- 2 csomag füstölt tofu

- 1 evőkanál chilis olívaolaj (vagy sima olívaolaj)

- 2 evőkanál szójaszósz

- 1 piros chilipaprika

- 40 dkg burgonya

- 4 zöldpaprika

- 4 paradicsom

- 2 nagyobb fej hagyma

- 1 gerezd fokhagyma

- 1 evőkanál olaj

dscf0811080609-custom-2.JPG

A burgonya héját megmosom-lesikálom, majd nagyobb hasábokra vágom. A hagymát, paprikát, paradicsomot nagyobb darabokra szeletelem, a fokhagymagerezdeket megpucolom. Mindezeket egy hőálló tálba teszem, aláöntök egy kis vizet és 1 evőkanál olajat. Fél órát letakarva sül, majd anélkül pirosra sütöm.

dscf0812080609-custom-2.JPG

A tofut nagyobb (2×2 centis) kockákra vágom, egy teflonedényben elkezdem pirítani, ráöntöm a szójaszószt, az olajat és hozzáadom a vékony karikákra szeletelt chilit. Kevergetve-rázogatva barnára pirítom a tofut (max. 10 perc). Amíg a köret sül, készítsünk hozzá egy friss zöldsalátát is (pl. jégsalátából, sárgarépából, paradicsomból, lilahagymából).

dscf0826080610-custom-2.JPG

dscf0821080610-custom-2.JPG