Archívum: 'Leves' kategória

Fokhagymakrémleves

2009. január 15., csütörtök

Erről a levesről mindig Sopron és a főiskola jut eszembe - ott ettem először és aztán éveken át ilyen levest. Idővel annyira hiányozni kezdett, hogy itthon is megpróbálkoztam vele és közben rájöttem, hogy nem kell túlbonyolítani (pl. tejszínnel), mert a maga egyszerűségében a legfinomabb.

Hozzávalók:

- 10 gerezd fokhagyma

- 3 evőkanál olívaolaj

- 8 dkg liszt

- 2 zöldségkocka

- 1/2 l tej

- 7 dl víz

- pirospaprika, só, bors

A megpucolt fokhagymagerezdek közül hatot nyomjunk át a célszerszámon és az olívaolajon kissé pirítsuk meg (de ne égessük oda, mert keserű lesz!). Vegyük le a lángról, adjunk hozzá egy kevés pirospaprikát (leginkább csak a színe miatt, hogy ne legyen olyan fakó) és a lisztet. Óvatosan kezdjünk vizet adagolni hozzá és keverjük csomómentesre, majd tegyük vissza a lángra. Öntsük fel a vízzel és a tejjel, adjuk hozzá a leveskockákat. Állandó kevergetés mellett forraljuk fel (nagyon könnyen leég!) és főzzük kb. 5 percig, amíg a kockák felolvadnak. A maradék 4 gerezd fokhagymát is törjük át és adjuk hozzá. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint.

dscf0861080613-custom-2.JPG

Variáció: akik hozzám hasonlóan hard-core fokhagymaimádók, azok talán még több gerezdet is hozzáadnak a végén (én is :)). Viszont ha valaki nem szereti ennyire intenzíven az ízét, annak tegyünk bele inkább egy kis reszelt sajtot a plusz fokhagyma helyett.

Egyébként mindkét változatot kis reszelt sajttal, zsemlekockával és apróra vágott snidlinggel szoktam “díszíteni”.

dscf0860080613-custom-2.JPG

Karácsonyi menü: Gesztenyés zöldségleves

2009. január 04., vasárnap

Karácsonykor kell valami gesztenyés, ugyanakkor egy nem túl nehéz levest szerettem volna tálalni, ezért az előbbit összekombináltam a zöldségekkel. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és aki szereti a gesztenye édeskés ízét, annak biztosan ízleni fog - férjem nem eszi meg a “natúr” zöldséglevest, ezzel a variáció viszont nagy sikert aratott nála is.

Hozzávalók:

- 2 sárgarépa

- 1 fehérrépa

- 1 pici zeller

- 1 kisebb szál póréhagyma

- 20 dkg brokkoli

- 15 dkg gomba

- 1 kis konzerv kukorica

- 30 dkg egész gesztenye (én fagyasztottat használtam)

- 2 alnatura zöldségleves kocka

- só, bors

A répákat gyufaszál alakúra vágtam, a zellert pici kockákra, a pórét felkarikáztam, a brokkolit kis rózsákra szedtem. A gombát megpucoltam, felszeleteltem. Mindezeket a zöldségkockákkal és annyi vízzel, hogy ellepje, feltettem közepes lángon főni. 10 perc után hozzáadtam a fagyasztott gesztenyéket is és még 15-20 percig főztem. A konzervkukoricát csak a végén adtam hozzá és pótoltam a szerintem hiányzó sót és borsot. Ne főzzük sokáig, inkább kicsit legyenek haraphatóbbak a zöldségek, mert szétfőve sem nem szép, sem nem olyan finom.

Teljes kiőrlésű kenyérből csillag alakú sütiformával kiszúrt pirítóssal tálaltam.

dscf0743080524-custom-2.JPG

dscf0745080524-custom-2.JPG

(a képek vacsora közben készültek; nagyon éhesek voltunk és az ünnepi hangulatnak sem kedvezett a sok kattingatás, szóval ennyit sikerült :) )

Gulyásleves szejtánnal

2008. december 15., hétfő

Nem vega barátnőm szerint “isteni”…bár semmi különöset nem tettem, csupán az általam régóta használt gulyásreceptben a húst szejtánra cseréltem.
Hozzávalók:

- 5 szelet szejtán kockára vágva

- 1 1/2 kiló burgonya (megpucolva, kockára vágva)

- 2 nagyobb szál sárgarépa

- 3 nagy fej vöröshagyma, apróra kockázva

- 1 szál fehérrépa

- 5 evőkanál olívaolaj

- 2 evőkanál pirospaprika

- 2 evőkanál zakuszka (vagy friss 1-1 paradicsom-paprika csíkokra vágva)

- só, bors, kömény

dscf0450-080928-custom-2.JPG

Az olajban megdinsztelem a kockára vágott hagymát, majd félrehúzom a tűzről. Beleteszem a pirospaprikát, majd a megtisztított, karikára vágott répákat, a zakuszkát és a szejtánt, és tovább pirítom (gyakran kevergessük, ha nagyon ég, egy pici vizet tehetünk alá). Körülbelül 10 perc múlva hozzáadhatjuk a burgonyát és öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Adjuk hozzá a sót, borsot és köményt ízlés szerint. Kis lángon főzzük, amíg a burgonya meg nem puhul vagy akár egy kicsit tovább is. Tehetünk bele házi csipetkét is, bár így is elég laktató. Én erőspaprikával tálalom.

dscf0448-080928-custom-2.JPG

dscf0447-080928-custom-2.JPG

Sütőtökpüré-leves

2008. október 28., kedd

Megint elcsábultam a piacon, olyan gyönyörű narancssárga színű volt a tök, hogy muszáj volt hazahoznom egyet…aztán itthon hosszan nézegettük egymást, hogy mit is kezdjek vele. Számomra még mindig csoda, hogy a tökre mostanában már ételként tudok nézni :) Végül a leves változat mellett döntöttem, gondoltam majd csak valami ehetőt varázsolok belőle fűszerek segítségével.

Hozzávalók:

- kb 1 kiló sütőtök

- 2 kisebb sárgarépa (mert ennyit találtam a hűtőben “gazdátlanul”)

- 1/2 zöldségkocka (Alnatúra)

- 200 ml növényi tejszín (vagy ennek megfelelő tejföl)

- só, bors, tárkony

A tököt megpucoltam (elég nehéz levagdosni róla a vastag héját, persze lehet, hogy van ennek valami jobb technikája, de nem vágtam meg magam, végülis ez a lényeg), a magokat kikapartam, a maradékot kisebb kockákra vágtam. A megpucolt és felkockázott sárgarépákkal együtt feltettem a zöldségkockás vízben főzni. Ahogy megpuhult - érzésem szerint úgy 20 perc kellett neki -, botmixerrel pépesítettem. Így sem volt rossz az íze, de azért elég egyszerű lett volna csak úgy hagyni, gyönyörű színe is volt, amit sajnos a hozzáöntött tejszín kicsit megfakított. Sóztam, borsoztam és tárkonnyal ízesítettem. Tálaláskor reszelt sajttal és héj nélküli, pirított tökmaggal picit felturbóztam, hogy másnak is kedvet csináljak hozzá : ) Jelentem, elfogyott az utolsó kanálig!

Sütőtökpüré-leves

Magyaros gombaleves

2008. október 25., szombat

Gyönyörű gombát árultak a piacon, vettem is belőle gyorsan fél kilót. Zöldségem még volt otthon és egy kevés előző napról maradt főtt durumtésztám is, úgyhogy egy levesbe kombináltam mindezt össze.

Hozzávalók:

- 1/2 kiló gomba

- 1 nagyobb sárgarépa

- 1 fehérrépa

- 1 kis fej vöröshagyma

- 2 evőkanál olaj

- só, bors, pirospaprika, petrezselyemzöld

- 1 kis pohár tejfel

(főtt tészta)

A gombát és a répákat megpucoljuk, a gombát félbe és félcentis csíkokra vágjuk, a répákat felkarikázzuk. Az olajon elkezdjük őket pirítani, amikor a gomba már elfőtte a levét, megszórjuk egy kis pirospaprikával és vízzel felöntjük. Sózzuk-borsozzuk és nagyjából 20 percig főzzük (én nem szeretem szétfőzni, hanem ha egy kicsit még szinte ropognak a zöldségek). Hozzáadjuk a főtt tésztát és megszórjuk petrezselyemlevéllel. Félrehúzzuk a lángról és a tejfölt is belekeverjük (hogy ne kapja össze a forró leves, egy külön tálba szoktam kiönteni a tejfelt és először egy kis adag levessel kikeverem, majd egyre többet adok hozzá, és amikor már langyos, akkor szoktam visszaönteni az egészet a leveshez).

gombaleves1

gombaleves2

Fokhagymás-tejszínes cukkini krémleves

2008. október 23., csütörtök

Talán már említettem, hogy nagy levesrajongó vagyok; az alábbi recept csak nemrégen született meg a fejemben, de már kétszer is asztalra került az utóbbi hetekben. Nagyon érdekes összhatást ad a krémes leves és benne a kissé ropogós zöld cukkinihéj - én szívem szerint most folyamatosan ezt ennék : )

Hozzávalók:

- 5-6 kisebb salátacukkini (ez a nagyon pici, zsenge), vagy 2-3 nagyobb

- 1 zöldségkocka (alnatúra)

- 1 nagyobb doboz tejszín (hagyományos vagy növényi)

- 4 gerezd fokhagyma

- só, bors

a cukkíni héja

A cukkinik mindkét végét levágom és zöld héját zöldségpucolóval szép csíkokban leszedem és félreteszem. A cukkinit félcentis szeletekre karikázom, majd még kisebbre aprítom. Egy liter vízben felteszem főni, ha forr, hozzáteszem a leveskockát. Körülbelül 10-15 perc múlva félrehúzom a tűzről és botmixerrel pépesítem. Hozzáöntöm a tejszínt és az áttört fokhagymát. Sózom, borsozom és a zöld héját is beleteszem, egyet még forralok rajta és készen is van. Szerintem nem szükséges külön semmivel sűríteni, frissen kissé híg, de másnapra magától besűrűsödik.

cukkíni leves

Mexikói kukoricakrémleves

2008. március 14., péntek

kukoricaleves_kukoricaleves2

Ez most kivételesen nem magyaros étel, viszont sem kacifántos hozzávalók, sem sok idő nem kell az elkészítéséhez (mosogatással együtt 20 perc). Egy pikáns vacsora, amely magában is nagyon finom, de csípős jalapeno paprikával és sajtos kiflivel vagy rozsos kenyérrel az igazi.

Hozzávalók:kukoricaleves3

- 450 gramm fagyasztott kukorica

- 1/2 zöldségkocka (pl. Alnatura)

- 1 tömlős csípőspaprikás krémsajt

- 2 dl tej

- 15 dkg reszelt trappista sajt

- só, bors, petrezselyem

- extra: jalapeno paprika (vagy cseresznyepaprika)

A kukoricát feltesszük főni fél liter vízben, forrástól számítva 5 percig. Ezután botmixerrel (vagy akár turmixgéppel) pépesítjük és a tejet és a zöldségkockát hozzáadva újra felforraljuk. Belekeverjük a krémsajtot és a reszelt trappista sajtot is és hagyjuk, hogy elolvadjanak. A sajt sótartalma miatt a levest csak ezután sózzuk, borsozzuk. Tálaláskor adjunk hozzá apróra vágott jalapeno paprikát és szórjuk meg petrezselyemmel.

Brokkolikrémleves sajtroppanccsal

2007. december 29., szombat

Nagyon szeretem a brokkoli ízét párolva, de a leves-változatával sokáig nem volt szerencsém. Több receptet is kipróbáltam, de az eredmény vagy kissé ízetlen volt, vagy (hogy ezt ellensúlyozzam) túlságosan is zöldségkocka-ízű. A véletlennek köszönhető, hogy a brokkoli mellett felfedeztem a mélyhűtőben nyárról megmaradt spárgát (amit a kiolvadás utáni állaga miatt köretként már úgysem nagyon lehet felhasználni) és hogy aznap éppen krumplipürét készítettem. Úgy tűnik, ezek a zöldségek nem elnyomják, hanem kiemelik egymást és az eredmény egy lágy, harmonikus ízű krémleves.

Hozzávalók:

- 25 dkg brokkolibrokkolikrémleves

- 5 szál spárga

- 3 közepes fej burgonya

- 10 dkg vaj

- 2 dl tej

- 1 zöldségleves kocka

- só, bors

- 15 dkg gouda sajt

A brokkolit rózsákra szedjük és a megtisztított spárgával együtt enyhén sós vízben puhára főzzük. A krumplikat megpucoljuk, kis kockákra vágjuk és szintén megfőzzük. Leszűrjük, összeturmixoljuk és a vaj és tej hozzáadásával krumplipürét készítünk belőle. A megpuhult brokkolit és spárgát saját főzővizükkel összeturmixoljuk, hozzáadjuk a leveskockát és a krumplipürét, ízlés szerint sózzuk-borsozzuk és forrástól számított 5 percig főzzük kis lángon és gyakran megkeverve.

A sajtot durvára reszeljük és sütőpapírral bélelt tepsire kisebb halmokat teszünk belőle. Sütőben közepes lángon 15-20 percig sütjük, hogy megolvadjon és megpiruljon. A kész leves tetejét díszítjük vele, pirított rozskenyeret is kínálhatunk hozzá.