Archívum: 2008. január

Hagyományos körözött

2008. január 19., szombat

A piacra járásnak több előnye is van; a friss hozzávalók mellé néha kerül egy kis pletyka is. Ma éppen túróvásárlás közben említette meg a néni, hogy Baló György soha nem vesz tőle kész körözöttet, mert állítása szerint ő otthon jobbat készít: csak juhtúróból. Szerintem attól nekem is kidülledne a szemem…

Valóban sokan sokféleképpen készítik el a körözöttet; a juhtúrónak önmagában nagyon erős, karakteres (és gyakran igen sós) íze van, ezért én mindenképpen szelidíteni szoktam tehéntúróval vagy tejföllel. Az alábbi recept a családunkban hagyományos elkészítési mód, szerintem így a legfinomabb.

Hozzávalók:pic000.jpg

- 20 dkg juhtúró (más néven brindza)

- 50 dkg tehéntúró

- 1 nagy fej vöröshagyma

- 2 kisebb fej lilahagyma

- csipetnyi só

- bors

- kömény

- 1 teáskanál pirospaprika

A kétféle túrót egy tálba tesszük és előbb villával összenyomkodjuk. A hagymákat kockára vágjuk és a fűszerekkel együtt a túróhoz adjuk, majd alaposan összekeverjük.

Hűtőben akár egy hétig is eláll (ha meg nem esszük addig) , sőt minél tovább áll, annál finomabb lesz ahogy összeérnek az ízek. Tetejét díszíthetjük apróra vágott petrezselyemmel, paprikával, uborkával.